Mi, magyarok

Emlékszem, gyermekkoromban büszke voltam hogy magyarnak születtem; méltán, hiszen sok helyről hallottam, hogy bár kis ország vagyunk, mégis számos zseniális tudóst, kutatót, érdekes és hasznos találmányt adtunk a világnak! És mint sokan mások, jómagam is úgy gondoltam hogy ha bármiféle igazságtalan elnyomás is gátolta meg eddig nemzetünket hogy megmutathassuk a világnak milyen csodálatos, rendkívűli nép is vagyunk, a rendszerváltás után már semmi sem akadályozhat meg bennünket a kibontakozásban. Azt is azonnal beláttam ugyan, hogy bármi is volt, az, ami felé haladunk, annyira távol van, hogy ez mindannyiunk számára egy hosszú, sok évtizedes utazás lesz, csak egy dologra nem számítottam naívan: hogy az idő kereke visszafele is mehet; hogy a mindenki számára korlátlanul hozzáférhetővé tudás korszaka észlelhetetlen sebességgel száguld majd el a magyarság mellett. Most, hogy nincs már elnyomás, most, hogy Európa befogadott minket, nem lehet több kifogás; maradnak a mondvacsinált, képzeletbeli ellenségek, akiket fröcsögve lehet szidni, és ha nincs kire támadni, akkor magyar magyarnak támad - nincs már mivel takarózni, ilyenek vagyunk, ennyit tudunk mi, magyarok.